Mersin
A Földközi-tenger legforgalmasabb
kikötője és Adana után a második
legjelentősebb gazdasági
központ. Mersin tartomány területén született Pál apostol.
A Földközi-tenger legforgalmasabb
kikötője és Adana után a második
legjelentősebb gazdasági
központ. Mersin tartomány területén született Pál apostol.
A város a hellenizmus korában a pergamoni uralkodók alá tartozott, majd a
Bizánci Birodalom része lett, később a szeldzsukok hódították meg. A szeldzsuk
szultanátus bukása után emirátus lett, majd oszmán kézre került, és 1453-ban az
oszmán Karaman tartomány székhelyévé vált.
Kappadókia keleti részén fekszik Kayseri, a város, amely a római korban Caesarea (Mazaca) néven volt ismert.
A hettiták Adaniyának
nevezték, a görögök
Antiochiának, az új-asszír
neve pedig feltehetőleg Quwê
vagy Coa volt.
Egyesek szerint azonban
Adana az asszír viharisten,
Adad nevéből származik, aki
esővel áldotta meg a Toroshegység
területét, ezért hálából a várost Adanának nevezték el.
Bursa az Oszmán Birodalom első fővárosa, mely az Uludaǧ-hegység északnyugati lábánál található, Cumalıkızık pedig egy 700 éve alapított kisváros.
Bursa és Cumalıkızık Read More »